2012. március 16., péntek

Ebay deal - Rose gold 3. rész (Karórák)

A gyűrűs és a karkötős bejegyzés után jöhet a sorozat 3. része: az órák.
Velük igazán nagy bajban voltam, ugyanis a klasszikus, fémszíjas típusok nem kaphatóak pár ezer forintért, ahogy arra számítottam.
Ettől függetlenül megcsináltam a bejegyzést, mert nagyon szép darabokat találtam és remélem, hogy többen vannak azok, akik meg tudják vásárolni valamelyiket, mint azok, akiknek csak a szívét fájdítom :)
Az elején lesz néhány igazán nőies ékszeróra, ezek ugyanis valamivel megfizethetőbbek, de a végére berakom a legszebb (és legdrágább) klasszikus fémszíjas darabokat is.





1.


Legelőre raktam a legolcsóbb órát, a többi  jóval drágább lesz. (Ami számomra érhetetlen, hiszen ez is épp olyan rózsa arany fémszíjas, mint majd azok, amiket a végén láthattok hat-hétszeres áron. És vigyázat! A középső láncsoron nem fény csillog, hanem fehér színű!)
Jóbaráti ára 6, azaz HAT dollár (~1300-1400 forint), szállítási költség nincs. Itt rendelhető!

 2.
Ezek a nagyobb kristályok szerintem határozottabban jobban néznek ki az apróknál. Ára az órák között középmezőnyös, 20$, vagyis nagyjából 4400 forint. Itt veheted, szállítási költség nincs.


3.
 Nagy láncos óra, nyami. Bár az időt leolvasni róla azért elég nagy kihívás lehet.
Itt, ára 19$, azaz kb. 4200 forint. Free shipping.


4.
Brutálisan kristályos, csillogó-villogó-szikrázó-szemkápráztató-vakító darab, csak epilepsziás rohamot ne kapjon aki meglátja. Viccet félretéve,  nekem ez már azért kicsit sok, még egy sima fehér ruhához felvéve is úgy érezném, hogy túl vagyok öltözve. Ettől függetlenül remélem nem mindenki ilyen gyáva, úristenmitgondolnakrólam típus, mint én, és valaki megveszi mert egyébként az óralapot körbeölelő nagy kristály kurva nagyon szép.
Innen rendelheted, ára szintén 19$ (~4200 ft). Nincs postaköltség.


5.

Egyszerű fémszíjas óra, nekem az tetszik benne, hogy matt fényűre csiszolták a fém részeket rajta.
Itt tudod megvenni, ára egész baráti, 8.19 ausztrál dollár, plusz még egy a szállítási költség. Az összesen 9.19 AU, vagyis kb. 2200 forint. Nincs postaköltség!


6.

A széles fémszíjat és a szögletes óralapot kristályokkal finomították. És még az idő is leolvasható róla!
Innen rendelheted meg, egész jó áron. 11 dollár, vagyis 2400-2500 forint. Free shipping.


7.

És a végére egy drágább ékszeróra, amit a borsos ár ellenére sem tudtam kihagyni. Itt lehet megvásárolni, ára 25$ (~ 5500ft), szállítási költség nincs. Viszont van rá egy év garancia.

Most pedig jöjjön a java, a legszebb, klasszikus fémszíjas, rózsa arany karórák. Hat és kilencezer forint között!

8.

Kedvenc. Méghozzá azért, mert mind a két - karórákkal kapcsolatos - perverzióm érvényesül benne. Először is, betegesen vonzódom a férfiórákhoz. Sosem tetszettek a pici, nőies, vékony karórák. A 178 centis magasságommal mindig úgy éreztem magam velük, mintha egy jeti húzott volna magára valami finom nőies ékszert. Évek óta csak nagy számlapos, klasszikus, bőrszíjas férfiórákat hordok és úgy tűnik ezek is mennek hozzám, mert mindig elcsodálkoznak, mikor egy-egy "de szép az órád" alkalmával elmondom, hogy "köszi, amúgy férfi óra." A másik perverzióm pedig a skeleton, vagyis csontváz szerkezet, mert szerintem őrületesen szép, és én imádom nézni, ahogy működik az óra. 
Na ennyit az ömlengésről, jöjjenek a száraz tények:
Ára 30 dollár, vagyis kábé 6600 forint, szállítási díj nincs. Itt vedd!


9. és 9,5.

Ő már nem férfi óra, hanem ahogy létezik boyfriend jeans, úgy létezik boyfriend watch is, vagyis egy alapvetően férfias órát nőiesítenek, finomítanak egy picit. Itt például kristályokkal.
Itt vehető, ára akciósan 23.39$, ehhez pedig még jön 8 $ szállítási költség, vagyis összesen 31.39$, azaz kb 6900-7000 forint. 

És egy nagyon hasonló csak az óralapon  van egy kis változtatás:
Ugyanannyi, ugyanúgy. Itt!





10.
Aaaaw. Nem tudok mit hozzáfűzni.
Ugyanannyi, mint az előzőek, szállítással 31.39$ (~6900-7000 forint). Itt!


11.
 A 9. darabra hajaz legjobban, talán csak a kristályok hiányoznak róla. Így még szebb is!
Itt kapható, szintén ugyanannyi, szállítással 31.39$ (~6900-7000 forint).


12.
 Ez pedig a 9,5-ös órára hasonlít, a válogatásba a különleges, láncos szíj miatt került be.
Megint ugyanaz az ár, 31.39$ (~6900-7000 forint), itt lehet megvenni!

Ezekről a boyfriend fémszíjas (9.-12.) órákról még megjegyeznék valamit. Mind ugyanaz a márka, egy bizonyos Geneva nevű cég darabjai. Na most, ezekről a rózsa arany Geneva órákról érdemes tudni, hogy a Michael Kors órákra (ezek kb 300$-ba kerülnek) szeretnének hasonlítani. ("Michael Kors inspired", "Michael Kors style", ilyenek olvashatók egyes terméklapjukon.) Replikának nyilván nem nevezhetőek, hiszen részletekben eltérnek az órák, ráadásul a saját cégük nevét írták rájuk, ez pedig fontos tényező. (Engem ez egy cseppet sem zavar, akkor zavarna csak, ha Kors nevével fémjelezték volna őket.)
Ezt fontosnak tartottam megemlíteni, hátha valakinek ez gondot jelent..

Ennyi volt az órás rész, remélem sikerült nektek tetsző darabokat válogatnom! 

4 megjegyzés:

  1. Jajj nekem a Michael Kors órák a kedvenceim, csak az áruk nem annyira jön be...=/

    VálaszTörlés
  2. A legelsőt mindjárt megrendelem. Olyan szép, eddig tudtam neki ellenállni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na most képzeld el az én nyáltermelésemet, mikor összeállítom az ebay deal posztokat :)

      Törlés
  3. Pont most keresek ilyen órát, csak ami nekem tetszik, az szállítással együtt már 40 dolcsi... Tőled most kaptam néhány plusz ötletet, úgyhogy köszi! :-)
    Amúgy érte vagyok oda, a barnával valahogy tökéletes...
    http://cgi.ebay.com/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&item=230769241218

    VálaszTörlés