2012. március 31., szombat

Ebay deal - Barna táska

Nem csoda, hogy ez a táska szépen sorban kapta a lájkokat a facebook oldalamon, hiszen abszolút standard, amolyan alapdarab. Semmilyen szélsőséges irányzatot nem képvisel, egy teljesen hétköznapi táska, ami sok mindenhez megy, és amit az üzletekben általában kétszer ennyiért árulnak.
Sokan lebecsülik a hétköznapi darabokat, mert nem szuperkülönlegesek, szupercsillogósak, szuperfeltűnőek, pedig ezek a holmik kerülnek életünk legnagyobb részében előtérbe.Szóval ez a táska nem egy flitter-glitter-masni-krokodilbőr-clutch, csak egy szimpla, füles, barna táska, de az a fajta, amit az ember szanaszét használ.

Én egyébként a fekete szín nagy rajongója vagyok, de tavasszal-nyáron általában kicsit visszaveszek az imádatomból, szép időben még nekem sincs hangulatom nagy mennyiségű feketét felhalmozni magamon. Ilyenkor a barna lesz az új fekete, barna saru, barna táska, barna öv, így mégsem leszek gyászhuszár, viszont a kiegészítőim ugyanúgy menni fognak mindenhez, hiszen a barna legalább annyira univerzális szín, mint a fekete.



Ha kedvet kaptatok, innen tudjátok megrendelni, ára 15.38$, vagyis nagyjából 3400 forint. Ingyen szállítják!

3 megjegyzés:

  1. Nem akarsz feltenni róla élő képeket? Vagy ez neked nincs meg? Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nincs ilyenem. Van itthon egy barna táskám, ami magamhoz képest sokba került és megfogadtam, hogy amíg az lyukas nem lesz, nem veszek újat. De amúgy nagyon gondokodom ezen, mert jobban néz ki, mint a mostani, és az ára, hát, enyhén szólva megéri.

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki és tényleg megéri.. de én sem veszek addig új barna táskát, amíg a másikat "szét nem szedem" :D most valami világosabb táskára pályázok... egyenlőre nála ragadtam le a világos színben :)
    http://www.ebay.com/itm/GK2492-New-Fashion-Womens-Retro-Faux-Leather-Hollow-Tote-Shoulder-Bags-Handbag-/260916375086?pt=US_CSA_WH_Handbags&var=&hash=item8266c797cd#ht_7340wt_952

    VálaszTörlés