2012. december 22., szombat

Vásár - Néhány fontos dolog


Néhány számomra feleslegessé vált új illetve majdnem új holmit teszek fel nemsokára Facebookon egy albumba.  Sokat gondolkodtam azon, hogy gyorsasági, vagy licitálós rendszer legyen, végül úgy döntöttem, hogy licitálós lesz, de licitlépcső nélkül. Így nyugodtan lehet csak egy forintokkal rálicitálni a másikra. Úgy gondolom ez biztosítja azt, hogy senki ne maradhasson le semmiről például egy megszakadó, vagy lassabb internetkapcsolat, esetleg egy lefagyott gép miatt, ugyanakkor az árak sem tudnak így drasztikusan nőni.

Minden holmiról több képet készítettem, mindig az első képnél tüntetem fel a paramétereket és az árat, ott lehet érdeklődni, kérdezni, illetve licitálni is.
A vásár holnap délig fog tartani, amit nem vesztek meg, azok a holmik mennek vaterára új gazdát keresni.

2012. december 16., vasárnap

Ebay deal - Szegecses nyakláncok jó áron

Sokszor emlegettem már, hogy sosem voltam az a lányos lány. Míg a fodrok, selymek, virágok, csipkék, szoknyák, ruhák máson teljesen el tudtak varázsolni, addig magamon mindig szörnyen idegennek éreztem őket. Nagyon ritkán, egy évben pár alkalommal néha előfordul, hogy jól esik felvennem egy-egy ilyen darabot, de a napjaim kilencvenkilenc százalékában az egyszerű, semleges, néhol kicsit fiús dolgokat kedvelem. Ha valamilyen trend tetszik, akkor az általában mindig valamilyen keményebb vonal, ezért az idei őszi-téli szezont mintha csak nekem tervezték volna. Khaki parkák, egyszerű lovagló- és vagány, fiús motoros csizmák, (mű)bőr ujjak, nadrágok, berakások, mély színek, férfias karórák. És szegecsek. Bár nagyon tetszenek a szegecses cuccok, gyanítom, hogy ez talán a legrövidebb életű őrület lesz, ezért én főleg DIY ruhákban gondolkodom illetve olcsó kiegészítőkben, mert nem sok reményt fűzök hozzá, hogy a következő szezonban is bent lesz még a rock. Az az érzésem, hogy nem érdemes ebbe a trendbe nagyobb összegeket befektetni, így ezúttal néhány igen kedvező árú ékszerrel készültem Nektek!

2012. december 6., csütörtök

Kedves régi és új Olvasóim!


Mielőtt frissen és ötletekkel telve belevágnék a folytatásba, magyarázattal tartozom nektek.

Előzetes bejelentés nélkül tűntem ez az éterből, egyik napról a másikra. Senkit nem akarok az életem kacifántos és terjengős részleteivel terhelni és egyébként is úgy gondolom, hogy az ember magánélete nem tartozik a nagyvilágra. (Van egy szívemnek kedves mondás is ezzel kapcsolatban, amit ebben a rinyáló panaszkodó emberekkel túlzsúfolt világban szerintem többen is megfogadhatnának: "Ne beszélj a problémáidról. Az emberek nyolcvan százalékát nem érdekli, húsz százaléka pedig örül, hogy vannak problémáid.")
Szóval nem kívánok részletekbe belemenni, de úgy érzem jövök Nektek annyival, hogy legalább nagy vonalakban vázoljam mi történt velem.