2012. március 15., csütörtök

Ebay deal - Rose gold 1. rész (Gyűrűk)

Magdi tegnapi inspirációs bejegyzése bennem is felkeltette a vágyat, hogy beszerezzek néhány rózsa arany kiegészítőt. 
Megkérdeztem, mit szólna, ha kigyűjtenék néhány dolgot egy ebay deal bejegyzésbe, hogy az általa kapott inspirációt konkrét beszerzési lehetőségre váltsam. Egyetértett, hogy jó ötlet kézzel fogható távolságba hozni a rose gold-lázt, szóval gyorsan neki is fogtam a gyűjtögetésnek.

Így aki szerelmes lett ebbe romantikus nevű arany árnyalaktba, most már egyből el is verheti rá a fizetését/ösztöndíját/nem létező vagyonát. Juhé!




Szó mi szó, gyönyörű dolgokat lehet kapni ebben a színben, ugyanakkor ezek az ékszerek jellemzően nem az egy dolláros bóvlik közül kerülnek ki. Mivel egy fokkal minőségibbek, egy fokkal drágább árkategóriában is mozognak az ebayen megszokott 200-700 forintos baglyos-masnis ékszerekhez képest. Szerintem még így sem vészes az áruk, körülbelül egy sima plázás ruha- vagy bizsubolt szintjén vannak.
Én igyekeztem 15$-ban maximálni az általam megmutatott darabok árának felső határát. (Egy-két darab kivételével, ami szerintem többet is megér, de ez már úgyis a ti döntésetek.)

(Még annyit, hogy sok ékszer amit kinéztem kristállyal díszített. A terméknévnél azt írják, hogy ezek a kövek Swarovski kristályok. Annyit érdemes tudni, hogy Swarovski kristálynak nem csak a Swarovski márkájú darabokat nevezik (hattyú emblémával, Sw. üzletben kapható dolgok), hanem azokat is, amik abban a gyárban készülnek, de nem Swarovski márkájú ékszerekbe teszik őket. A lentebb látható ékszerek nyilván az utóbbi kategóriába tartoznak, de ezt az eladók is mindig megemlítik a terméklapon.)

Ennyit szerettem volna elöljáróban elmondani, most már jöhet az első rose gold csoport: a gyűrűk!

1.

Gyorsan el is árulom, hogy nekem ez a kedvencem :) Hangsúlyos, de nem csicsás, egyszerű, de nagyszerű!
Itt tudjátok rendelni, ára szállítási díj nélkül, most akciósan fél áron (nem tudom meddig, csapjon le rá, akinek kell)  7.88$, vagyis kb 1800 forint. Szállítási költség nincs!

2.

Finomabb, nőiesebb, játékosabb darab az előzőnél, ára ugyanannyi, 8 $, ingyen szállítással innen.

3.

 Ő is gyönyörű, de szerintem inkább alkalmi darab. Egy fokkal drágább is, 12$, vagyis 2600-2700 forint körül van. Itt lehet rendelni, nincs szállítási költség of course.

4.
Egyszerű, de szerintem mindenhez viselhető. Mivel matt felülettel rendelkezik valószínüleg az ujjlenyomatokat sem gyűjti. Ára a középmezőnyben van, vagyis 10$. (2200 forint körül, free shipping.) Itt!

5. és 5,5.

Ebben a gyűrűben az tetszik, hogy az egész nem több tulajdonképpen, mint egy kristályos és egy nude vonal házassága. Csavaros!
Ez is most 50% kedvezménnyel lehet a miénk (nem tudom meddig, szóval ne sokat rágódjatok), így 15 dollár helyett, csak 7.5, vagyis 1700 forint nagyjából. Itt lehet rendelni, nincs szállítási költség!

És egy hasonló, a fekete kedvelőinek:
Itt, leértékelve, 6.64$ ( 1500 forint?), ingyenküldés.

6.


A szolid darabok kedvelőinek! Vigyázat, ebből csak nyolcas méret van! Ára viszont több, mint baráti: 2.84$, azaz kb. 600-700 forint. Itt veheted frísippingel.

7.

 Kétujjas, mert ez is dívik most! Itt kapható és majdnem annyiba is kerül, mint két másik: 14 dollár, vagyis körülbelül 3000-3100 forint. Ingyen szállítás.

8.
Nagy, de mégsem durva, és ha jól látom, neki is egész mattra csiszolt felülete van. Itt lehet megvásárolni 10.95$-os áron, ami kábé 2400 forint. És igen, ingyen szállítás. 

9.
Színes, mert tavasz van! Mert öröm ránézni. Mert minden ruhához jó. Mert ezt látni kell napfényben!
Kilenc dollárért kaphatod meg itt! No postaköltség.
 (Ne tévesszen meg senkit a képen látható sárga tónus! Ez csak a fehér háttér, a megvilágítás miatt van! A terméklap szerint rózsa arany!)

10.



Flower overdose, ettől függetlenül szerintem szép! Vigyázat, csak nyolcas méretben! Ha neked nyolcas gyűrű kell, itt veheted meg, ára 9 dollár, vagyis nagyjából 2000 forint. Ingyen szállítás.

11.

Klasszikus tavaszi-virágos-gyöngyös-köves-nőies darab. Szintén leértékelt, az eredeti ár kevesebb, mint harmadába kerül, szóval gyorsan megvenni, akinek kell! Itt lehet rendelni, ára 6.26$, azaz kb. 1400 forint. Ingyen szállítják, és még a méret is állítható.


12.
Egyszerű, mutatós! Egy fehér, sifon blúzhoz... aaw. Itt vehető, 7.59$ az ára (1700 forint?) és ingyen hozzák.


13.
Egyszerű de játékos, időtálló, klasszikus karika, kis vidámsággal :) 
Ára 5.41 $, kábé 1200 forint. Itt, frísippingel.


+1
(14.)
 Azért csak +1, mert ennek tulajdonképpen csak az alapja rózsa arany, a nagyobb része inkább fehér, de nem hagyhattam ki, mert szerintem hihetetlenül szép és finom darab! Azok a gyöngyházas berakások...!


Innen, 11 dollárért (2500 forint kb.), nincs postaköltség.

Igyekeztem sok ízlésvilágot lefedni ezzel a válogatással, remélem sikerült! Nektek tetszik valamelyik?

Holnap jönnek a karkötők és a karórák, várlak vissza benneteket! :)

10 megjegyzés:

  1. Köszönjük! :)) Én is olvastam Magdi tegnapi bejegyzését és rá is kerestem ebay-n, de nem jutottam idáig. Szépeket találtál, várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  2. Tegnap találtam rá a blogodra, azóta minden bejegyzést végigolvastam, ezek az ebayesek számomra nagyon hasznosak! :)
    Bár néhány bejegyzést olvasra arra gondolok, bár ne tudnám, hogy ilyet is lehet kapni :D
    itt az 5ösbe szerettem bele, sőőőt láttam 6 dolcsiért is, ami máris 1,5 $ spórolás jee :D
    viszont még nem rendeltem csak 1-2 $ba kerülő dolgokat (és azok sem érkeztek meg még), és kicsit félek a rendeléstől...láttam, hogy te már tapasztaltabb vagy, tehát az lenne a kérdésem, hogy szerinted általában menynire megbízható a fotó a dolgokról? persze tisztában vagyok vele, h 6-8 dollárárt nem kapok csúcsminőséget, de azért sajnálnék ennyit kiadni rá, ha végül valami gagyit kapok csak...viszont ha tényleg ilyen szép megérné :)
    vagy erre nincs általános recept, meg kell próbálni és kész? :)
    köszi előre is, bár érzem h elég amatőr kérdést tettem fel :)
    és nyálcsogatva várom a többi bejegyzésed :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sunny, már hogy lenne amatőr kérdés? :) Senki sem születik ebayes tapasztalatokkal :) Én is először pár dolláros dolgokat vásároltam, megmondom őszintén, kb 80-90%-a érkezett meg a cuccoknak. Ettől nem kell megijedni, mert amint írsz az eladónak (honkongiakról beszélek) egyből körbeugrálnak, hogy te jó ég, akkor most mi legyen, visszaadják a pénzedet, vagy küldjék el újra a cuccot? Bármit megtesznek azért, hogy ne kapjanak negatív értékelést. A minőség az én tapasztalataim szerint teljesen változó (már amennyire egy bizsu minőségi lehet), de úgy vettem észre, hogy ez abszolút nem ártól függ. Arra készülj fel, hogy a fotókon mindig kicsit túl vannak fényezve ezek a pár dolláros cuccok, de nem pofátlanul, csak amennyire a marketing megengedi, egyébként ugyanaz, mint amit megkapsz. Jó beállítás, szép modell menő outfitben, megfelelő fények... ennyi elég, hogy sokat dobjon egy egy dolláros gyűrű fotóján :) Az szállítási idő is teljesen változó, volt ami megjött két hét alatt, volt ami csak két hónap után ért ide. Hogy 6-8 dollárért jobb minőséget kapsz-e arra nem tudok neked válaszolni, de ez a gyűrű szerintem nem gagyi. Erre nem esküszöm meg, csak egy megérzés, ne haragudj rám, ha esetleg nem lesz igazam. :) Én megkockáztatnám, ha ennyire odalennék érte :)
      Remélem tudtam segíteni :)

      Ha esetleg van rá igény, csinálhatok egyébként egy ilyen ebay tapasztalatos, tippes, mik a csapdák, mik az előnyök, mik a hátrányok bejegyzést :)

      Törlés
    2. Köszi szépen a választ, persze h nem tudod garantálni, én is gondoltam h kicsit fel vannak javítva, de azért jó tudni h kb mire lehet számítani, és a válaszod alapján már jobban el tudom képzelni :)) Amúgy próbáltam rákeresni h esetleg valaki írt-e esetleg oylan ebayes rendelős posztot amiben benne van, de egyelőre nem találtam :D

      Én nagyon örülnék egy ilyen posztnak, jól jönne még a jövőben :))

      Törlés
    3. Szia!

      Én a tapasztalataidról érdeklődnék. Eddig csak EU-n belül rendeltem ebay-ről és most az egyik US-ből jövő gyűrű tetszett meg.
      Az érdekelne, hogy ha nincs postaköltség, akkor valóban csak a gyűrű árát kell fizetnem? Nem kell ezekre vámot vagy áfát fizetni? A neten csak elég ijesztő történeteket olvastam... te szoktál ezek közül rendelni vagy csak kiválogatod nekünk, ami megtetszik? Ha igen, tényleg csak a termék árát kellett kifizetned? Köszönöm szépen!

      --
      Arwen

      Törlés
    4. Én US-ből még nem rendeltem ékszert, csak Honkongból, Shanghaiból. Nekem mindig annyit kellett fizetnem, amennyi fel volt tüntetve. Ezeknél bejelölik küldéskor a kis 'gift' négyzetet, hogy a termék ajándékba megy, olyankor lehet ingyen küldeni. Szerintem vám ilyen pár dolláros dolgokat nem fenyeget, ezek kis tételek, én inkább nagy összegeknél aggódnék. Vagyis nagyon akkor sem, mert az ebay vásárlóvédelme borzasztóan komoly, én egyszer egy ecsetkészletet rendeltem az Usából, ami nem érkezett meg, és az ebay szó nélkül visszatérített mindent az utolsó centig. Szerintem ez arra is igaz, hogy ha nem annyi pénzt fizettél, mint amennyi a terméklapon fel volt tűntetve. Erre persze nem esküszöm meg, mert velem még sosem fordult elő. Amúgy igen, szoktam rendelni ezekből a cuccokból, amiket ajánlok, de ezek 99 százalékban Ázsiából érkeznek.

      Törlés
    5. Biztosan kifogtam az egyetlent, ami us-ből érkezik :) :)
      Köszönöm a megerősítést! És a szuper tippet. :)

      Törlés
  3. Ááá nagyon jó a blogod, és szeretem ahogy fogalmazol. Köszi a jó tippeket! ;)

    VálaszTörlés