Tavaly január óta fut a Vígszínház színpadán Az öldöklés istene c. színmű, mely a világhírű, magyar származású francia írónő, Yasmina Reza kezei alól került ki. A darab 2009-ben minden fontosabb írói kitüntetést elnyert, Kamondi Zoltán rendezése pedig olyan nagy nevű és közismert színészeket vonultat fel, mint Eszenyi Enikő, vagy Kern András.
A fenti információk birtokában az arisztotelészi katarzis élményét remélve ültem le a bársonyszékbe, de az csak nem jött. A történet szerint két házaspár kulturált módon próbál meg elsimítani egy esetet –egyikük gyermeke kiverte a másik gyermekének fogát- azonban a beszélgetés eldurvul és a csendes ügy egy hatalmas felfordulásba csap át.
Én azért szeretem az ilyen pár szereplős darabokat, mert kötelező kellékeik a különleges módszerek, praktikus ötletek. Sokkal kreatívabb megoldásokat kíván négy szereplővel fenntartani a közönség figyelmét, mint egy száz fős tánckarral, és egy kastélynyi korabeli díszlettel. Ilyenkor a kellékek is átalakulnak, minden multifunkcionális, a díszlet pedig egyszerre minimalista és ötletes.
A részleteket szépen meg is oldották: Árvai György díszlete nagyon okosan működött, az élükre álló elemek a darab végére észrevétlenül változtak véres romokká, a színészek maximálisan kihozták, amit a karaktereikből lehetett, a jó összetevők azonban mégsem álltak össze egy jó egésszé. A hatalmas térben a szereplők párbeszédei gyakran elvesztek, a megmaradtak pedig sokszor vontatottak voltak, elcsépelt poénokkal. Hogy a szöveg egyeduralmát megtörjék, sok helyzetkomikumi elemet is beleszőttek a műbe, így alakult az is, hogy Eszenyi egyszer csak elkezdett sugárban okádni. Ez az esemény sajnos több hangsúlyt kapott, mint kellett volna: Eszenyi Kernre hány, Eszenyi könyvekre hány, Eszenyi lavórba hány, Eszenyi haja csupa hányás. Mikor még elmondott két mondatot is, miközben hányás ömlött ki a szájából, nekem nem a nevetőizmom helyett a gyomrom rándult össze.
A legnagyobb baj mégsem ez volt, hanem hogy nem bontakozott ki az a végső káosz, amit a darab ígért. Megtörtént a metamorfózis, melyet a mű bemutatni kívánt: a konszolidált, csendes, rendes kultúremberek kicsit leitták magukat, kicsit eldőltek, kicsit kiabáltak, kicsit kupit csináltak. Ebben azonban nem volt benne az öldöklés istenének keze, legfeljebb a kisujja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése