2012. február 25., szombat

Hajpakolás a konyhából



Drága édesanyám mindig sokat mesél nekem a középiskolai kollégiumi életéről, és arról, hogy tinédzser lányok a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején mi mindent kentek magukra. Akkoriban hatan hatvanan laktak egy szobában, így aztán lehetett nézegetni, hogy ki mivel szépíti magát. Én meg csak röhögtem mindig, hogy na ne már, hogy tojássárgáját kentél a fejedre, anya! Hát nem én is rákentem?!


Történt ugyanis, hogy egy állásinterjú előtti napon elromlott a hajvasalóm. (Murphy egy okos ember volt.) Én pedig naná, hogy csak hajvasalóval göndörített tincsekkel jelenhettem meg, és ehhez körmöm szakadtáig ragaszkodtam. Így hát kölcsönkértem egy hajvasalót egy olyan barátnémtől, akinek drót vastagságú, fekete göndör haja van. Épp csak azzal nem számoltam, hogy az ő vasalóján nincs hőfokszabályzó, és automatikusan 230 fokra melegszik, míg az én hajam a saját vasalóm minimális 130 fokos hőjét is éppen hogy túléli. De akkor ez nem érdekelt, egyszer kibírom, gondoltam, és nekiestem szegény leheletvékony szőke hajamnak a pokol tüzével égő hajvasalóval.
Hát nem bírta ki.
Váll alá érő hajam vége totálisan feltört, és a kb. fülmagasságig szénává száradt. Én épp őrült hajnövesztésben vagyok, így szóba sem jöhetett az olló. A balzsamon kívül nem volt otthon semmi hajápoló szer, így az időutazás mellett döntöttem, és találomra összekevertem azokat az élelmiszereket, melyek rémlettek anyukám meséiből. Felkentem a végeredményt, hagytam hatni fél-egy órát, majd megmostam. Ezt megcsináltam talán három egymást követő hajmosás előtt, és csodák csodájára rendbe hozta a hajam. Persze a végéből le kellett vágatni a törött másfél centit, de ez a lehető legkisebb veszteség. Azóta, ha úgy érzem, hogy a hajam kezdi rosszul érezni magát, mindig felrakok egy ilyen pakolást!

Receptem:

Két tojás sárgáját tégy egy kistálba,


majd adj hozzá két evőkanál olívaolajat,

végül jöhet egy evőkanál méz.

Hajfestő ecsettel keverd össze,
és vidd fel a hajadra a végeitől olyan magasságba, amilyenbe szükségesnek érzed. Én az utolsó 15-20 centire szoktam felvinni, a tövéig semmiképp, mert az ilyen hajápoló dolgoktól a haj mindig lágyabb lesz, jobban lelapul és könnyebben zsírosodik.

Sokan azt csinálják, hogy kézzel vagy hajfestő ecsettel felkenik a pakolást, majd törölközőbe csavarják a hajat. Én nem szeretem, ha az ilyen trutyik ráragadnak a törölközőre/ruhámra/kezemre így a következő módszert alkalmazom. (Akinek melírozták már a haját, vagy látott már ilyet, annak ismerős lesz.)


Leválasztom a hajam felső részét, és egy csattal feltűzöm. Az alsó felét négy részre osztom. Letépek egy darab alufóliát, ráfektetetm a bal tenyeremre, majd rárakom az egyik tincset. Hajfestő ecsettel felhordom a tincsre a pakolást, mintha festék lenne, majd összehajtogatom.

Mostanában már rá is gyűröm, így:

Ezt megcsinálom mind a négy alsó tinccsel, majd leengedem a felső részt, szintén négyfelé veszem, és azokon is végigmegyek. A végén nyolc kis kukac lóg a hajamból. :) Ha esetleg marad még a keverékből, van, hogy eloszlatom a "csomagolatlan" hajon, van, hogy csak kiöntöm, kedvtől függ. Utána általában feltűzöm a nyolc kis tincset, ha nincs fedetlenül pakolásos rész, esetleg sapkát veszek, és abba betűröm.

+Néhány dolog!

1. Aki érzékeny az illatokra, az ne, ismétlem NE tegyen a hajára ilyen pakolást, hiszen nyilván mentes minden jó illattól. Főleg a tojássárgájának van jellegzetes szaga. Engem ez nem zavar, egyrészt, mert nagyon rossz a szaglásom, másrészt, mert állatira nem érdekel az illata, ha rendbehozza a hajamat, és ezt mindenféle vegyi anyag nélkül teszi.

2. Ha valaki nagyon stréber akar lenni, az a pakolás utáni hajmosást ne balzsamozással fejezze be, hanem készítsen be másfél liter szénsavmentes ásványvizet, amibe elkevert két kanál almaecetet, és a sampon kimosása után ezzel öblítse le a haját balzsamozás helyett. (Ezt már ne mossuk ki!!)
Az almaecetes hajöblítő hatására hajunk csillogó, fényes, lágy és könnyen kezelhető lesz.

3. Vékony szálú hajúaknak a pakolás után nagyon lágy lesz a hajuk, az enyém nehezebben is kezelhető kicsit, nem marad meg olyan sokáig formázás után. Viszont nagyon hálás!

Jó kutyulást annak, aki kedvet kapott hozzá, remélem másnak is segít!

4 megjegyzés:

  1. Koszi a tippet, a ricinust probaltad mar?

    VálaszTörlés
  2. Ne tudd meg, mennyit rágódtam rajta, hogy kipróbáljam-e! Növesztem a hajam, és az arra is nagyon jó, de végül nem vettem rá magam. Sokáig kéne a fejemen hagyni, (több órára, vagy egy egész éjszakára) ráadásul úgy lenne az igazi, ha egy héten többször is felkenném, de állatira sajnálom rá az időt. Pedig nem kéne...!
    Úgy meg nem érdemes, hogy kéthavonta egyszer eszembe jut, és fél órát van a hajamon.
    Te próbáltad már?

    VálaszTörlés
  3. Én most kezdem el használni a ricinusolajat, heti 1x, 1-2 órát van a hajamon, oliva olajjal és tojássárgájával szoktam összekeverni. Nagyon puha és fényes lesz a hajam tőle, eddig 2 alkalommal csináltam meg a pakolást, de nőtt hajam tőle :O Legalábbis én úgy veszem tőle, de a 4. alkalom után le is mérem :D
    Szóval szerintem vágj bele, megéri :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű Dóri, ez nagyon jól hangzik! Esetleg ha méred majd, megírod az eredményt? Nagyon kíváncsivá tettél!

      Törlés