Rendhagyó poszt - Liebster díj

Kedves olvasóim!

Kicsit szüneteltek az új bejegyzések, azonban ennek az időszaknak most vége! :) Korábbra ígértem, de a szakdolgozat után még négy napom volt két beadandóra, majd kellett tennem egy rövid - nem tervezett - kitérőt a szájsebészeten.

De most minden viszontagság ellenére végre eljutottam oda, hogy megnyissam a blogom oldalát, és az ahhoz tartozó e-mail fiókot, ez pedig annak a jele, hogy legtöbb buktatón már túlestem :)

Bár a varratszedés még hátravan, illetve beadandók meg vizsgák is várnak még rám, annyira  már nem hagyom magam kiütni, mint az elmúlt hetekben.

Egy rendhagyó bejegyzéssel szeretném folytatni a sort, ennek apropója pedig az, hogy Liebster díjat kaptam!

Nem is egy, hanem két embertől. Ez elvileg nem történhetett volna meg, az hogy mégis így alakult csakis az én trehányságomból adódik. Ugyanis miután megkaptam az első díjat a Super Sweet blog kedves szerzőjétől, másnap e-mailt kaptam egy másik bloggertől, hogy ő is szeretné nekem adni, nem kaptam-e meg már valakitől? Csakhogy én blokkoltam a blog email címét, nehogy elcsábuljak a teendőim közepette, így mivel máig nem találkoztam a levéllel és nem válaszoltam rá, pár nappal később újra megkaptam a díjat, ezúttal egy másik kedves lánytól: Judittól, a High Style Blog szerzőjétől.

Ezúton is nagyon szépen köszönöm Nektek lányok, megtisztelő, hogy ketten is rám gondoltatok!

A Liebster Blog Díj átadásának pontos szabályai a következők:

1. Írj egy bejegyzést, melyben megjelenik a Liebster Blog Díj logója és ismerteted a szabályokat.

2. Köszönd meg a díjat.

3. Add tovább a díjat 3-5 bloggernek. A bejegyzésedben linkeld be blogjaikat és értesítsd őket, hogy rájuk esett a választásod.

4. Árulj el magadról 5 érdekességet, amit az olvasóid még nem tudnak rólad.

(Az átadásra két verziót is olvastam, a másik szerint öt bloggernek kell továbbadni, és olyanoknak, akinek a feliratkozott olvasói 200-nál kevesebben vannak. Ennek sajnos nem tudnék eleget tenni - egyrészt, mert nem olvasok túl sok blogot, másrészt mert azok közül is a nagy olvasottságú mainstream oldalak látogatói vagyok inkább. Nem blogsznobság, megszokás és időhiány. Van pár, amelyik 200 alatt van, de ők már mind megkapták a díjat, szóval önkényesen döntöttem a nekem jobban megfelelő szabályzat mellett.)

Csak három blognak adom tovább a díjat, de ennek a háromnak a kitalálásával is vért izzadtam a fent említett okok miatt. Nekik viszont jó szívvel megy tovább a díj, tényleg szeretem őket!

1. whoa, warlenka

Ez zsannu blogja, akit szoktam és szeretek is olvasni. Ennek több oka is van: az elsőszámú az, hogy tök jó DIY bejegyzései vannak én pedig nagy DIY fan vagyok (még ha egyenlőre az én blogomon ez nem is látszik.) Sorolhatnék olyan közhelyeket, hogy sokoldalú, igényes, stb., de nem teszem, mert ezt úgyis látjátok. Inkább még annyit mondok, hogy állatira jó neve van a blogjának, de tényleg, itthoni blogok között nálam ez a cím No.1.

2. Au pair blog

Mivel nem volt kikötés a blog témájával kapcsolatban, amelyiknek tovább kell adni, én ennek a blognak is odaadnám a díjat, különös tekintettel az egyik szerzőre, Rékára. Réka írásait olvasva még a legramatyabb állapotomban is hangosan tudok röhögni, és ez nagy szó. Kinek adna díjat az ember, ha nem annak, aki ilyen hatással van rá? Persze a többi szerzőnek is gratulálok a bloghoz, nagyon jó ötlet volt és igazán példaértékű, hogy ennyien és ennyi munkát fektetnek bele.

3. Elhagyni Smaragdországot

Ezt a blogot is szívesen látogatom, mert változatos a bejegyzések témája és mert szoktak lenni külső-belső H&M információk, amikért H&M rajongóként nagyon hálás tudok lenni.  Ó és az ő blogcíme megy az én blogcímemhez, what a coincidence. Csak míg én a sárga köves úton Smaragdváros felé tartok, ő már visszafelé jön onnan :)

Végül jöhet az öt dolog, amit nem tudtok rólam.

(Figyelem, kilométeres rész következik, és nem lesz benne semmi vásárlós, szépséges, stílusos, csajos dolog!)

1. Imádom az adrenalinlöketet.

Ezt értsétek úgy, hogy 17 évesen bungeeztam először, 18 évesen ugrottam ki 3000 méter magasan egy helikopterből ejtőernyővel (persze tandemben), minden évben vadvízi evezni járok, alig várva hogy odaérjünk a legnagyobb zúgókhoz. A legextrémebb külföldi vidámparkok legdurvább huszonhatszorátpördülőfejjellefelémenőészuhanó játékain is hamar elunom magam, bár egyszer a bátyámmal (aki még nálam is adrenalin-buzibb, már elnézést az alpári kifejezésért) egymás után 17-szer felültünk a Blue Tornadora, mert  fogadtunk, hogy ki fog előbb hányni. (Sajnos előbb bezárták a parkot, mintsem a verseny végére értünk volna.)

Blue Tornado

Ó, és a 42 méter magas szabadeséses vízicsúszdán törzsvendégként üdvözölnek évek óta. (Abban a parkban már ingyen bungeezhatok, seriously.)

2. Szeged a szívem csücske.

Szeged a legcsodálatosabb magyar város evör. Én, aki Budapest mellett nőttem fel, és odajártam rendszeresen, ha valaki azt mondta nekem, hogy városi élet, akkor mindig arra asszociáltam. Aztán elkerültem Szegedre tanulni és rájöttem, hogy a város nem egyenlő a mocsok és a hajléktalanok valamint a sznobizmus és a glitter szürreális duettjével. Hogy nem minden városban partizánakció gyalogosnak lenni, hogy nem minden városban bunkók az emberek és hogy nem minden város élhetetlen egy vidéki ember számára. Életem legszebb éveit töltöttem Szegeden, imádom a Tisza partot, a Dóm-teret, a Tündérkonyhát, a szökőkutat, az adventi fényeket, a borfesztivált. Mikor végigsétálok a Kárász utcán mindig úgy érzem, mintha Janikovszky Éva Szalmaláng című csodálatos regényébe pottyantam volna.

Sajnos júniusban végezni fogok az egyetemmel, és akkor búcsút kell intenem Szegednek. Már a gondolattól is sírhatnékom van.

3. Fanatikus olvasó vagyok.

Az olvasás az én drogom, minden ünnepre kapok 5-10 könyvet, amiken nagyon hamar átrágom magam. Minden ismerősöm tudja, hogy nem szabad bemennem egy könyvesboltba sem, mert otthagyom a vagyonomat. Míg a ruhára, ékszerre mindig is sajnáltam párezret kiadni, könyvekre a világ minden pénzét el tudnám költeni. Gimnáziumban inkább a könnyed olvasmányokat szerettem, felfaltam rengeteg Agatha Christie-t, Janikovszkyt, illetve azidőtájt szerettem bele a szépirodalomba is, így általában amelyik órámon nem rajzoltam, azon verseket, novellákat olvastam. Később a pszichológiai, filozófiai könyvek felé fordult az érdeklődésem, aztán ez is lecsengett, ma már mindent olvasok vegyesen. Örök kedvenc íróm, költőm Kosztolányi Dezső, akit olvasva mindig úgy érzem, mintha a lelkem legmélyebb bugyráig ismerne. Az Esti Kornél novellákat szinte kívülről tudom, különösen a Világ vége, a Boldogság c. gyöngyszemeket. (Akinek van kedve vessen egy pillantást rájuk, nagyon kis rövidek!) De ezek itt mind csodálatosak, meg az összes többi is az, és a könyvek, regények is mind-mind egyedülálló remekművek, szóval na, olvassatok, mert olvasni jó! (Oké, nem minden könyv jó, az összes csajos témájú, "Szex és New York" könyvbe átültettet verziójától hánynom kell, olyan sekélyesek, kiszámíthatóak és közhelyesek. Bocsi Fejős Éva. És bocsi Fejős Éva rajongói.)

4. Tudok eszperantóul.

Vagyis tudtam. Annó kicsit későn ébredtem rá, hogy nagyon gyorsan kellene még egy nyelvből egy nyelvvizsga, hogy meglegyen a felvételihez a 455 pontom. Két hónapom volt az egészre, szóval beiratkoztam egy online eszperantó nyelvtanfolyamra, három hét alatt megtanultam középszinten, majd gyorsan megcsináltam a nyelvvizsgát és voilá! Meglettek a pontjaim. De ez még az özönvíz előtt volt, szóval ma már csak pár mondatra emlékszem. Felhozhattam volna a németemet is megfelelő szintre egy hónap alatt, de annyira istentelenül és szívből gyűlölöm azt a nyelvet, hogy ez nem volt reális opció.

5. A festészet volt az életem.

Egy időben. Amíg azt hittem azzal fogok foglalkozni. Tíz évig jártam  művészeti iskolába, az volt a mindenem, az ottani barátaim, a mesterem, a műteremben eltöltött gyönyörű péntekek és szombatok. A táborok, amikor egy szál rajztáblával ültem ki külföldi városok járdáira, hogy lerajzoljak egy díszes, régi erkélyt, vagy a kávézó előtt cigarettázó pincérnőt. És a parkban töltött délutánok, ahonnan nyakig pasztellkrétásan jöttem haza. És a természetjárások, ahová mindig vittük az akvarellt Mikor először egyetemre mentem, fel is vettek ilyen szakra, de aztán félbehagytam. Rájöttem, hogy béna vagyok. (De legalábbis kishitű.) Meg aztán, élni is kell valamiből. De a szerelem megmaradt, különösen az impresszionizmus és a szecesszió a szívem csücskei. Egy időben a szürrealizmust is imádtam. Főleg Dalít.

Remélem nem haragszotok meg rám, hogy nem ilyen lányos-divatos-szépséges érdekességeket osztottam meg veletek magamról. A helyzet az, hogy az ilyen dolgokkal nincs egy éve, hogy elkezdtem foglalkozni, nincsenek még kialakult szokásaim, határozott ízlésem, megdönthetetlen eszméim meg ilyesmik, amikről beszámolhatnék. Aki eljutott eddig, annak megköszönöm, hogy elolvasott! Akit halálra untattam, az ne ijedjen meg és szaladjon el örökre,  több ilyen posztot nem tervezek, maradok a jól bevált bejegyzéseknél! :)

Még egyszer köszönöm a díjakat!

Várlak vissza bennetket! :)